Végre pincérkedhetek.....hurráááá!

Az a szerencsés típus vagyok, aki ha egy kellemetlen helyzetbe kerül, hajlamos elhumorizálni, hogy könnyebb legyen kezelni, de néha már az sem megy...

Megjegyezném, hogy munkakeresésem időszaka alatt kb. 3 napot sikerült ingyen dolgoznom, egyszer egy hotel recepcióján, máskor pedig egy étteremben pincérként.

Most az utóbbit írnám le. Mindenki levonhatja belőle a kellő tanulságait.

Vendéglátás. Hm. Jól hangzik. Adott a vendég ugye, és a „szíves látás”, amire azt mondják azok, akik ebben szakértők, hogy ugye a Magyar milyen nagyon vendégszerető, gondos, stb. Lehet, hogy otthon igen, de ahol pénzről van szó, hajlamosak vagyunk a fentiekről megfeledkezni…

A szitu: pincért keresnek egy elég jól menő étteremben Szentendrén. Ok, tudom, hogy az ilyen helyek tulajdonosai nem rendelkeznek HR Manageri diplomával. Erre valóban nincs is szükség, csak az a fránya kommunikáció, azt már oviban meg kéne tanulnunk használni.

A történet:

Önéletrajzom elküldve E-mailben, ismerős ajánlására.  Vendéglátós szakmai tapasztalataimban szerepel pincérkedés Londonban, Üzletvezetés Magyarországon, stb.

Behívtak interjúra. 
A telefonban az jött át, itt tényleg fontosabb az, hogy az emberekkel kedves, gondos, vendégszerető, kommunikatív légy, és nem  az a lényeg, hogy hány tányérral tudsz egyszerre elmasírozni. Szuper. No ez a nekem való hely, gondoltam. 

Kedves, hangulatos, nem túl nagy, barátságos kis hely, van ideje az embernek a vendégekkel való közvetlenebb kommunikációra, hajrá, menjünk.

Az egyik tulajdonos egy hölgy kb. 30 éves. A másik tulajdonos maga a chef, egy dominikai férfi, a hölgy férje.  
Mindketten egyszerre ültek velem szemben az interjún. Kedves közvetlenséggel indították a beszélgetést: beszéljek magamról.

Hát én beszéltem. Vidáman, lelkesen, hogy miért szeretem az ilyen speciális ételeket, és hogy imádok ilyen helyeken dolgozni, ahol van "színvonal", stb. 
Ok, mondták ők, akkor ezen a héten pénteken kéne próbamunkára jönni. 5 óra munka, természetesen ingyen, hisz itt még csak eldöntik, hogy megfeleltem e. Ezzel meglátjuk, hogy mit gondolunk egymásról, és megbeszéljük a továbbiakat. 

Próbamunka menete: 
Természetesen ebéd menü van, így a menü felszolgálás időszakában kell dolgozni. 
Mondanom sem kell, fullon volt az étterem. 5-6 órát húztam le folyamatos munkával, harmadmagammal. 
Amit lehetett elsajátítottam, és megtanultam a nap folyamán az étterem működéséről, a fogásokról, az árakról, mit hol találok, stb. Még a vendégekkel is tudtam csevegni, akik láthatóan igen pozitívan fogadtak (főleg törzsvendégek).

Mondhatom, mindent beleadtam, szünet nélkül végigdolgoztam az 5 órát.

Eljött a délután 16.00 óra. 
Megkértem a 30 éves tulajdonos hölgyet, aki szintén végig jelen volt, hogy akkor üljünk le, és beszéljük meg, mit láttak, tapasztaltak a munkámmal kapcsolatban, és hogyan tovább.

Erre a hölgy közölte, hogy ma annyira elfoglalt, hogy nem fogunk tudni beszélni, de majd csörögjek rá másnap.

Azért még annyit kiszedtem belőle, hogy egyáltalán mit gondol, kell e még jönnöm, és ha igen, akkor mikor, mert úgy tervezném az életemet.

Válasz:  "akkor beírlak 3 hét múlva Vasárnapra, és még beszéljünk telefonon." És se puszi, se pá, elhúzott, mondván neki egy fontos megbeszélése van.

Nem teljesen értettem, mi az a 3 hét múlva Vasárnap, hisz nekik volt sürgős az új munkaerő, akit jelzem, teljes munkaidőre vennének fel. 
Ígéretemhez híven másnap még nyitás előtt, -hogy tudjunk beszélni- felhívtam a hölgyet, hisz terveznem kell az életemet, muszáj valami infót kapnom, hogy akkor most mehetek dolgozni, vagy sem.

Aztán feltettem kérdéseimet a telefonban: "a 3 hét múlva Vasárnap, ahová beírtál, mennyire biztos? Miért pont 3 hét? Meg hát mire számíthatok utána? 
Gondoltam naívan, segítem a kommunikációját, hisz lehet, hogy ez nem az erőssége.
Erre a kérdéssorra kikérte magának, hogy miért siettetem a döntését, meg hogy miért zaklatom (mindezt egy majdnem egész napnyi ingyen munka után), majd ő jelentkezik. 
Ez kb. 2 hónapja történt. Hogy mi történt azon a 3 hét múlva "Szomorú Vasárnapon" az már a múlté, ugyanis azóta sem jelentkeztek. 
Így hát maradt az érzés, hogy nem feleltem meg. 
Hogy mi az oka, azt csak a jó ég tudja.

Hát igen. Vendéglátás. El kell fogadni, hogy ez a mi kis „gondoskodó társadalmunk” ma ennyire képes.

Ehhez még annyit fűznék, hogy utána néztem, és teljességgel jogellenes bárkit is ma Magyarországon akár 1 percet is ingyen dolgoztatni. Ezt megtenni még "próbamunka" címszóval sem lehet. 

Aztán az is átfutott az agyamon, hogy ugyan kicsit rizikós a tulajdonosok részéről, de kész főnyeremény az, ha néha napján „próbamunka” címén behívnak bizonyos munkavállalókat, (ráadásul ismerősök ajánlásával) akik szívesen, vidáman, dalolva vállalják el a munkát ingyen. És még mosolyognak is hozzá!

Mondjuk az igaz, ha már fizetést nem kap a szerencsétlen, annyit talán csak megérdemelne, hogy valamiféle visszajelzéssel "jutalmazzák". 
Vagy így talán egyszerűbb, elkúszni a szőnyeg alatt sunyi módon, és még hazudni sem kell. 
Az már sziszifuszi és macerás lenne, hogy annyit közöljünk, "nem feleltél meg, bocsika, nem téged választottunk". 
Azt elvárni pedig, hogy még meg is indokolják, hogy miért, ugyan már.....
Az tényleg egy másik dimenzió lenne, attól pedig még sajnos fényévekre vagyunk!

Az az érzésem néha, hogy a társadalmunk nagy része még mindig ovisként funkcionál. Miért nem tudunk végre felnőni?  Miért nem érezzük azt, hogy itt az ideje felelősséget vállalni a döntéseinkért.  Vagy már érezzük, csak még nem megy?

Tudom, én is hibás vagyok. Miért is vállaltam el valamit ingyen. De biztosan sokan megtesszük ezt nap mint nap egy további munkalehetőség reményében.

Ezt valóban el kell fogadnunk?
Vagy netán létezik egy másik megoldás: vállaljunk munkát külföldön, ahol a próbanapot is ugyanúgy kifizetik, mert ki KELL!!!